A Vis Maior Eredete

„Casus est vis maior cui humana infirmitas resistere non potest.” A római jog szerint a vis maior olyan erőt, eseményt jelent, „amelynek az emberi gyengeség nem tud ellenállni.” Ellenállhatatlan, elemi erő, abszolút jellegű események, azaz nem az egyes emberekhez viszonyítjuk az eseményeket, hanem azt nézzük, hogy akadhat-e egyáltalán olyan ember, aki az adott eseményt el […]

Vis Maior – Mikor lehetséges az ellehetetlenülés?

A koronavírus okozta pandémiát követően a jelenlegi ukrán háborús helyzet okán merülnek fel jogilag releváns kérdéskörök a már megkötött szerződések teljesülésének elháríthatatlan akadályait illetően. Amennyiben a felek között jogvita kerekedne ki a szerződések teljesítéséből fakadóan, akkor az alábbiakban összegyűjtött szakaszok a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényből, illetve a bírósági gyakorlatból ismert releváns vonalvezetők […]

Ingatlan Adásvétel 2021 -Szabad a CSOK

Fontos változást hozott a 2021-es év az ingatlan adásvételi jogügyletek terén. A teljesség igénye nélkül, a jelen „Ingatlan Adásvétel 2021-ben – I. rész” bemutat pár hasznos tudnivalót, amelyet érdemes fontolóra venni mielőtt belevágnánk egy adott ingatlan eladásába, illetve megvásárlásába. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezései értelmében a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke – […]

A HOME OFFICE MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁSA

A COVID-19 koronavírus okozta pandémia jelentős változásokat hozott mindannyiunk életébe, így többek között a munkavégzés módjába is. Egyre inkább elterjedtebb az úgy nevezett „home office” (lefordítva: „otthoni iroda”) foglalkoztatási mód. Tekintsük át röviden a jelenleg hatályos, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: „Mt.„) irányadó rendelkezéseit és annak gyakorlati vetületeit. Az Mt. […]